2017. 06. 22. csütörtök
Paulina
: 309 Ft   : 277 Ft Benzin: 330 Ft/l   Dízel: 336 Ft/l   Írjon nekünk TUDOMÁNY

A KESI mini röplabda csapata nyerte a Hírös Kupát

2017-03-22 09:33:38

2017. március 18-án, Kecskeméten rendezték meg a nyolccsapatos kiemelt kvalifikációs versenyt, a Hírös Kupát a Kecskeméti Református Gimnázium sportcsarnokában.

Az Országos Mini Bajnokság kiemelt kvalifikációs versenyén két csoportban kezdték meg a mérkőzéseket a csapatok.

Dunszt Orsolya és Juhász Zoltán szervezők beszámolója:

A legjobb négy csapat a Kecskemét, MTK, Szeged 1 és a Szolnok lányai lettek.

A KESI – Szolnok mérkőzés első játszmája nagyon izgalmasan alakult, hiszen a szett végéig a tiszai lányok vezettek, de a győzelmet mégis a hírös városi röpisek szerezték meg. Mivel a második szettet is megnyerték, így a kecskeméti csapat bekerült a döntőbe.

Az aranyéremért vívott mérkőzésen óriási öröm alakult ki, amikor a KESI csapata végül aránylag könnyen, 2-0 arányban megnyerte a döntőt. Mindig felemelő látni, ha a hazai csapatnak sikerül a végső győzelmet magáénak tudnia.

Az eredményhirdetésen a díjakat Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét város sportjáért felelős alpolgármestere adta át.

Rövid beszédében hangsúlyozta a sport nemes és tiszta szellemét, illetve a sport hatását egy ifjú versenyző fizikai és pszichés fejlődésében.

Végezetül szeretnénk megköszönni a Kecskeméti Sportiskola és a Magyar Röplabda Szövetség segítségét, amely eredményeként meg tudtuk szervezni ezt a színvonalas rendezvényt.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a Hírös-Sportot a Facebookon!

Még több friss hír

2017-06-16 08:04:55
Június 15-én, csütörtök délelőtt zártkörű rendezvény keretein belül csak a kadásoknak nyitotta ki a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark a kapuit. A diákok könnyed szórakozással, játékos versenyzéssel búcsúztak a tanévtől.