2017. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 310 Ft   : 260 Ft Benzin: 330 Ft/l   Dízel: 336 Ft/l   Írjon nekünk TUDOMÁNY

KESI

Itt találod az összes cikket a „KESI” témában!

Megkezdődött a bajnoki szezon a kézilabdásoknál

A Kecskeméti Sportiskola előző héten megkezdte a bajnoki szezont. Az első mérkőzéseken nehéz ellenfelekkel kerültek össze a csapatok.
2017. 09. 12., 09:22

A KJC-KESI judokái a Csaba Béla Emlékversenyen és az Euro Liga elnevezésű körversenyen indultak. Az Euro Ligát a 16 év alattiaknak találták ki, négy állomása van: Magyarországon, Szerbiában, Romániában és Horvátországban.

2017. 09. 04., 14:51

A hétvégén folytatódtak a Magyar Liga versenyek. A Felnőttek Liga döntőjét együtt rendezték a serdülőkkel, ami remek lehetőség volt arra, hogy a fiatalok közelről láthassák a Londoni Világbajnokság magyar hőseit, Baji Balázst, Márton Anitát és a többi kiválóan teljesítő klasszist.

2017. 08. 30., 13:57

A Kecskeméti Sportiskola Úszószakosztálya által szervezett, 2017. szeptemberében induló úszásoktatás meghirdetett helyei beteltek.

2017. 08. 28., 09:54

A hétvégén az ifjúsági és junior liga versenyek döntőjét rendezték az MTK korszerű atlétika pályáján Budapesten. A Magyar Atlétikai Szövetség versenyrendszerében az év során kijelölt liga versenyeken szerzett helyezések alapján a legjobb nyolc pontgyűjtő versenyző indulhatott a döntőben!

2017. 07. 31., 16:04

2017. július 30-án, a Vizes VB utolsó napján 15 KESI-s úszó gyermek tekinthette meg a Duna Arénában a délelőtti előfutamokat.

2017. 07. 31., 10:03

2017. 07. 27-én lépett a dobókörbe Fekete István a Karc-Kesi atlétája a Győri EYOF versenyein súlylökésben.

2017. 07. 31., 09:58

A KESI-s úszók közül tucatnyian elutaztak Balatonfüredre, hogy élőben szurkolhassanak a Vizes Világbajnokságon induló magyar versenyzőknek.

2017. 07. 31., 09:27

A KESI által szervezett úszótáborok beteltek, jelentkezést a továbbiakban a szervezők nem tudnak fogadni.

2017. 07. 17., 09:51

Második alkalommal rendezték meg 2017.07.12-15. között a cápa korú versenyzők Országos Úszó Bajnokságát Miskolcon.

2017. 07. 13., 08:42

A 60 kilogrammos súlycsoportban egyedül csak a kecskeméti Szabó Csaba képviselheti majd a magyar színeket.

2017. 07. 04., 09:17

2017. június 29. és július 1. között került megrendezésre a VI. Delfin Bajnokság Debrecenben, amelyen a Kecskeméti Sportiskola úszói is részt vettek.

2017. 06. 27., 10:08

Miskolc volt a házigazdája Magyarország 2017. évi Ifjúsági Atlétikai Bajnokságának. A bajnoki címek megszerzése mellett a tét az EYOF csapatba kerülés is volt, hiszen ezt a versenyt hirdette ki a szövetség az utolsó lehetőségnek.

2017. 06. 23., 13:49

Bár a kézilabda táborszezon felénél járunk, elmondható, hogy nagyon sikeres és a résztvevő gyermekek nagyon jól érezték magukat.

2017. 06. 19., 13:01

Június 18-án, vasárnap Kecskemétre érkezett a győri, 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángja. A fáklyát vivő futókat a KESI úszószakosztályának 17 sportolója is elkísérte.

2017. 06. 19., 09:35

Miskolc adott otthont a hagyományos négy nemzet (Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Magyarország) ifjúsági válogatott viadalának június 16-án, pénteken.

2017. 06. 07., 16:09

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér, és Kecskeméti Sportiskola – Spartacus szervezésében 2017 nyarán ismét asztalitenisz táborozásra nyílik lehetőség a Széchenyivárosi asztalitenisz csarnokban.

2017. 05. 30., 14:27

2017. május 28-án, Vasárnap zárult le a II. LSU-10 Baby Bajnokság, ahol a kecskeméti 10 éves gyerekek szeptember óta, havi rendszerességgel játszották mérkőzéseiket.

2017. 05. 23., 08:59

A hétvégén (május 13-14.) Polónyi Nóra bemutatkozott az igazoltak között is. Mohácson rendezték a 2017. évi Országos korosztályos utánpótlás bajnokságot, ahol Nóra U-11 kategóriájában indult.

2017. 05. 11., 13:38

2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken.

2017. 05. 02., 11:33

Szabó Csaba és Major Ádám is előkelő harmadik hellyel zárta a nemzetközi megmérettetéseket.

2017. 04. 10., 10:51

2017. április 8-án rendezték a Diák A és B korosztály Judo Magyar Kupáját a debreceni Főnix Csarnokban.

2017. 03. 27., 08:48

Az EBMEX-Kupa ifjúsági nemzetközi versenyén három ipponos győzelemmel jutott a döntőbe a KJC judósa.

2017. 03. 22., 08:32

A Kecskeméti Sportiskola (KESI) Úszószakosztályának tanfolyami úszásoktatására az összes hely betelt, ennek következtében a 2016/2017-es tanévben már nem tudnak több jelentkezőt fogadni.

2017. 03. 21., 12:51

A március 18-19-i hétvégén a KESI vízilabdázói ismét több mérkőzést játszottak, amelyek közül majdnem mindegyik győzelemmel ért véget. A 8 mérkőzésből 6 győzelemmel, 2 pedig vereséggel végződött.

2017. 03. 20., 09:27

Négy ifivel és Marosszéky Gábor edzővel, a Zalaegerszegi Judo Club elnökének meghívására régiós versenyen vettek részt a KJC-KESI judosai.

2017. 03. 14., 13:39

2017. március 11-12. között a Kecskeméti Fürdőben került megrendezésre a BÁCSVÍZ KUPA Nemzetközi Úszóverseny, ahol 50 egyesület 675 versenyzője állt rajthoz.

2017. 03. 09., 09:02

A tehetség akarat és kitartás nélkül mit sem ér - derül ki a kézilabda szakosztály edzőinek értékeléseiből. A március 4-5-i hétvégén 7 bajnoki mérkőzést játszottak a Kecskeméti Sportiskola kézilabdásai.

2017. 03. 06., 09:42

Ismételten két fronton kellett helyt állnia a KARC-KESI fiatal atlétáinak a hétvégén: Budapesten az újonc és serdülő korosztály fedettpályás többpróba bajnokságán, Szombathelyen pedig az ifjúsági és junior korosztály téli dobó bajnokságán.

2017. 03. 03., 07:30

A Kecskeméti Sportiskola kézilabda szakosztályában 7 fiú és 4 lánycsoport mellett még van egy előkészítő, ovis csoportunk is, összesen több mint 200 fiatal játékosunknak van versenyengedélye – adott tájékoztatást Vazul Zsolt, a Sportiskola kézilabda szakosztályának vezetője.

2017. 02. 08., 09:21

A Debreceni Sportcentrum - Sportiskola kézilabda szakosztálya 2017. február 3-5. között ismét megrendezte nagysikerű utánpótlás tornáját. A 43 sportszervezet 77 együttese négy-négy leány és fiú korosztályban mérte össze tudását.

2017. 01. 30., 09:55

Együttműködési megállapodást kötött tavaly októberben a Hírös Sport Nonprofit Kft. a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolával, amely szerint az iskola diákjai a mindennapos testnevelés keretein belül úszni tanulnak a Kecskeméti Fürdőben.

2016. 12. 20., 14:16

A Kecskeméti Judo Club judokája, aki a KESI-ben bontogatta szárnyait, tegnap részt vehetett volna a 2016. év legjobb judósainak rendezett díjátadó gálán Budapesten, az Aréna Hotelben, de az influenza ledöntötte lábáról a versenyzőnket.

2016. 12. 20., 08:49

A Kecskeméti Sportiskola U9-es és U10-es utánpótlás kézilabda csapata jótékonysági gyűjtést szervezett a kecskeméti Juhar Utcai szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekek részére.

2016. 12. 05., 11:28

A felnőtt csapatbajnokság üde színfoltja volt a zalaegerszegi csapat, amelyet kecskeméti idegenlégiós erősített a hétvégén.

2016. 12. 05., 11:26

Dr. Szabó Tünde, a sportért felelős államtitkár levélben gratulált Szabó Csaba kecskeméti judosnak és edzőjének, Nagysolymosi Sándornak az Izraelben elért Európa-bajnoksági sikerért.

2016. 11. 23., 08:25

November 20-án számos mérkőzést játszottak a Sportiskola vízilabdásai. Néhány csapat nem a megszokott felállásban vágott neki a mérkőzésnek, ennek ellenére minden tőlük telhetőt megtettek, és szép eredményeket tudtak produkálni a vízipólósok.

2016. 10. 12., 08:39

Október 8-án a Kecskeméti Sportiskola kézilabda szakosztályának csapatai kimagasló eredményekkel vettek részt a bajnoki mérkőzéseken.

2016. 10. 10., 08:18

A szombati (október 8-i) Diák B Országos Bajnokságon Major Ádám állhatott a dobogó tetejére. A versenyt Kecskeméten rendezték a Messzi István Sportcsarnokban.

2016. 09. 27., 10:24

Pakson nemzetközivé bővült a serdülő és ifi rangsorverseny. Szlovén, szerb, szlovák és olasz klubok részvételével egy pergő ritmusú judo találkozón vehettek részt a Kecskeméti Judo Club és a KESI versenyzői.

2016. 09. 19., 14:53

A szabadtéri bajnoki verseny idény zárását atlétikában hagyományosan a többpróbában rendezik. Az összes korosztály együtt versenyezhetett Székesfehérváron a bajnoki címekért.

2016. 08. 29., 13:17

Méltán állhatott a dobogó legfelső fokára Cseh Márk, hiszen olyan versenyzőket is megelőzött, akik Eb-n is indulnak.

2016. 08. 28., 10:34

A 2016-2017-es évben a Kecskeméti Sportiskola (KESI) úszóedzéseinek és oktatásainak tanfolyami rendje megváltozik a Kecskeméti Fürdőben.

2016. 08. 25., 08:45

A KESI 2005-2006-os születésű csapata (13 játékos) Komáromban edzőtáborozott 2016. augusztus 16. és 20. között.

2016. 06. 28., 08:19

A Kecskeméti Sportiskola versenyzői 7 fővel vettek részt az V. alkalommal megrendezett Delfin Úszó Országos Bajnokságon Hódmezővásárhelyen, 2016. június 26-28. között.

2016. 06. 13., 10:14

2016. június 11-12-én két versenyen, a celjei U23-as válogatón, és a tatai Diákolimpián is érdekeltek voltak a kecskeméti judosok.

2016. 06. 08., 18:32

Az év legnagyobb hazai versenye kétségkívül a Judo Grand Prix, a Papp László Arénában. Az előnevezések alapján 350 külföldi jelezte az indulási szándékát. A magyar válogatottba három KJC-s került be: Szabó Csaba 60kg -induló Lőrinc Renáta 70kg -induló Cseh Márk 66kg -tartalék Az eseményre június 25-26-án kerül sor.

2016. 06. 06., 12:10

Nagy Zorka Annát, a KESI leány csapatának egyik centerét, tehetsége és egész éves munkája alapján kiválasztották a 2003-as leány korosztályban a szűkített válogatott vízilabda keretbe, valamint meghívták 2016.06.20-án kezdődő egyhetes edzőtáborba Csongrádon.

2016. 06. 01., 11:48

A KESI judosai három érmet és két pontszerző helyet gyűjtöttek be az Országos Diákolimpián! Cegléden a maratoni hosszúság és meleg ellenére kedvező helyezéseket tudtak begyűjteni a Kecskeméti Judo Club-KESI cselgáncsosai.

2016. 05. 30., 09:56

160 aranyérem talált gazdára a KJC és a KESI közös rendezvényén, a DMRJSZ összevont küzdelmi edzésén a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában. A bemelegítést Szabó Csaba a KJC felnőtt magyar bajnoka tartotta. Ezután a klub juniorjainak segédletével megkezdődhettek a küzdelmek.

2016. 05. 30., 09:10

A múlt hétvégén Budapesten a Folyondár utcai Sportcsarnokban rendezték meg a mini bajnokság országos döntőjét. Ez a verseny új a röplabdás rendszerben, hiszen az ország kiemelt csapatainak, kvalifikációs tornákon kell annyi pontot szerezniük, hogy sikerüljön a legjobb 14 együttes közé bekerülni.

2016. 05. 26., 15:58

A Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztályának ünnepi rendezvényét május 24-én este a Hotel Aranyhomokban tartották. Az ünnepi vacsorára azért került sor, mert a szakosztály így szerette volna megköszönni azoknak a cégeknek a támogatását, akik társasági adójukat (a TAO-program keretében) felajánlották ennek a vizes sportágnak a támogatására.

2016. 05. 24., 11:07

A hétvégén Budapesten az Ikarus pályán rendezték Magyarország 2016. évi váltófutó bajnokságát. A KARC-KESI fiataljai három váltót indítottak és mindhárom dobogóra került!

2016. 05. 18., 10:37

A pünkösdi hétvégén országos bajnoki címet szerzett a Kecskeméti Sportiskola (KESI) serdülő fiú röplabda csapata. A háromnapos Országos Serdülő Bajnokságot a keszthelyi Csány-Szendrey ÁMK Sportcsarnokában rendezték meg, ahol 6 lány és 6 fiú csapat vett részt.

2016. 05. 09., 07:57

Mit nyújt a vízilabda annak, aki ennek a sportágnak szenteli szabadidejét? A csapatjáték élményét, a gyors döntés képességének elsajátítását, alkalmazkodást és KESI leány vízilabda szakosztálya tanúsítja, hogy a vízilabda lelkileg is megerősíti az embert.

2016. 04. 28., 12:12

A Balogh Levente által támogatott utánpótlás verseny rendezése mintaszerű volt. A szülők és a judosok önkéntes munkájának eredményeként, egy gyorsan pergő jó ritmusú versenyt élvezhetett a hatszáz fős publikum. A KJC és a KESI összmunkájának köszönhetően a 340 fős mezőny kifejezetten magas színvonalú judot hozott.

2016. 04. 28., 09:00

A Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztálya toborzót hirdet 6-10 év közötti úszni tudó gyerekek számára. A 2016.május 21-ei toborzóra a lányokat és fiúkat egyaránt várják, amely délelőtt 10.00 órakor kezdődik a Kecskeméti Fürdőben.

2016. 03. 21., 11:49

Két KJC-KESI-s judoka is dobogóra állt vasárnap Baján a Diákolimpián. Balog Veronika a +70kg-os súlycsoport bronzérmét, míg Mucsi Maja a 70kg ezüstjét rakhatta vitrinjébe, a jól sikerült esemény után.

2016. 03. 16., 09:31

A Kecskeméti Judo Club-KESI judokái hozták el a legnagyobb serleget a Tavasz Kupáról. Mintegy 27 versenyzővel vettek részt a megmérettetésen a kecskemétiek és 12 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet hoztak el a versenyről.

2016. 03. 13., 08:41

Kecskemét második alkalommal adott otthont Magyarország 108. Országos Mezei Futóbajnokságának. Ideális futóidő várta az ország legjobbjait a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban kialakított pályán.

2016. 03. 02., 10:40

Február 24-én a KESI béka és delfin korú úszói sikeres minimumvizsgát tettek a Kecskeméti Fürdőben. Úszástudásukkal bebizonyították, hogy megérettek a versenyzésre.

2016. 03. 01., 09:16

Miskolcon, az EBMEX Kupán a KJC-KESI judosa, Balog Veronika bronzérmet szerzett.

2016. 02. 29., 13:52

A BÁCSVÍZ -KVSC-KESI úszó csapata hétvégén, Hódmezővásárhelyen rendezett tavaszávó versenyen vett részt. A maratoni hosszúságú versenyen összesen 42 egyesület 678 versenyzője lépett a rajtkőre.

2016. 02. 29., 10:42

Nagyüzem volt ismét a hétvégén a fiatalok atlétika bajnokságain. Budapesten a Syma csarnokban a junior és ifjúsági korosztály fedettpályás magyar bajnoksága zajlott, Szombathelyen a téli dobó bajnokság. A KARC-KESI fiataljai az utóbbi évek legsikeresebb bajnokságát hozták össze.

2016. 02. 22., 13:51

Vásárosnaményba költözött a judo utánpótlás a hétvégére. A KJC-KESI versenyzői közül nyolcan indulhattak harcba az érmekért a 260 fős mezőnyben.

2016. 02. 02., 15:37

A KJC-KESI judósai nagyon jó eredménnyel tértek haza a múlt szombati Serdülő B Országos Diákolimpiáról, amelyet Zalaegerszegen rendeztek. Egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot is sikerült elhozniuk.

2016. 01. 29., 13:00

A Kecskeméti Sportiskola vezetőedzői eredményekben gazdag 2015-ös évről számoltak be. Egy sikeres szezon összefoglalója következik tehetséges és ígéretes sportolónövedékek fényes eredményeivel.

2016. 01. 26., 14:19

A hétvégén megrendezett Sportbálon díjazták a 2o15. év legjobb sportolóit. A díjakat az elmúlt év versenyeredményei alapján ítélték oda. Az utánpótlás fiú kategória díját László Szilárd, a junior ökölvívó válogatott tagja, a KESI és a Kecskeméti Sport Club Ökölvívók Egyesülete versenyzője nyerte el.

2016. 01. 26., 10:47

A hétvégén a Kecskeméti Fürdőben a Dömper Kupáért a 2004-ben született vízilabda csapatok játszottak. A Nagysolymosi Tamás emlékére rendezett kupára az ország egész területéről érkeztek csapatok. A döntő mérkőzést végül a KESI I. csapata nyerte az UVSE ellen. A díjakat Szenes Márton, a Hírös Sport ügyvezetője adta át.

2016. 01. 25., 08:34

Az UTE teljesen felújított csarnokában rendezték a felnőtt E.B. hazai válogatóversenyét, a Magyar Kupát. Lőrinc Renáta négy győzelmet aratva, hozta az első helyezést.

2016. 01. 07., 15:26

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér-KESI asztalitenisz csapata rangadót játszik az Orosházával január 9-én szombaton 10 órakor. A mérkőzés online is követhető a www.kspari.hu és www.pinyotv.hu oldalakon. Helyszín: 6000 Kecskemét, Széchenyi sétány 11.

2015. 10. 21., 23:14

2015. október 16-17-én rendezték meg Százhalombattán az V. Matrica Kupa Úszóverseny, melyen a BÁCSVÍZ-KVSC-KESI csapata 46 fővel vett részt. A kecskeméti úszók a résztvevő egyesületek között meghirdetett pontversenyben a harmadik helyen végeztek, összesen 17 arany-, 6 ezüst- és 11 bronzéremmel.

2015. 10. 15., 14:51

Ismét Tata volt az úticél, ahol most a 2004-ben született, Diák B-sek mérkőztek meg az országos bajnoki címekért. A Kecskeméti Sportiskola 5 versenyzője állt szőnyegre, akik közül négyen értek el helyezést.

2015. 10. 13., 15:01

Miután múlt héten véget ért az igen színvonalas női röplabda Európa-bajnokság, amelyre válogatottunk is kijutott, ez arra inspirált bennünket, hogy soron következő interjúnkban a KESI leány röplabda szakosztályt mutassuk be. A röplabda csapat labdajáték Amerikából származik ugyanúgy, mint a kosárlabda. Ebben a sportágban is fontos szempont a magasság, mint fizikai adottság, mivel a korosztállyal változik a két térfelet elválasztó háló magassága is. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudtunk meg Szappanos Tibor vezetőedzőtől.

2015. 10. 06., 08:21

Vasárnap az U23 Országos Bajnoksággal debütált az UTE felújított dzsúdó terme, ahol a KESI-KJC, három fő versenyzővel jelent meg, mivel többen sérülésből lábadoznak.

2015. 10. 06., 08:09

A Kecskeméti Sportiskola 7 dzsúdósa utazott Tatára, hogy megküzdjön az országos bajnoki címért. A remélt helyezéseket végül nem, de az elvárható szintet sikerült teljesíteni.

2015. 10. 03., 12:20

"Ahol nem izzadsz meg az nem sport." Ezzel az idézettel kezdte ünnepi beszédét Szenes Márton, a Kecskeméti Sportiskolát működtető Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője a Kecskeméti Sportiskola ma délelőtti szezonnyitó ünnepségén.

2015. 10. 02., 08:59

Fodor Miklós neve a 80-as évek közepe óta forr egybe az asztalitenisszel Kecskeméten. 2009 óta pedig a Kecskeméti Sportiskola asztalitenisz szakosztályának vezetőedzője.

2015. 09. 28., 09:07

Szombaton a diák A,B,C, vasárnap a serdülő és ifi korosztálybeli dzsúdósok utaztak Paksra, hogy az országos mezőnyben méressék meg magukat a hamarosan sorra kerülő országos bajnokságok előtt. A KJC-KESI mindkét napon remek eredményt ért el. Mind a 14 induló pontszerző helyen zárt, közülük 10-en dobogóra is álltak.

2015. 09. 22., 11:19

Székesfehérváron zárult a magyar bajnoki versenyidény a többpróba bajnoksággal. A különböző korosztályok versengésében a KARC-KESI fiataljai 4 érmes helyezést szereztek! Szűcs Szabina fölényesen nyerte az újonc korosztály négypróba "A" változat bajnoki címét. Lór Anna az ifjúsági hétpróbában lett harmadik. Bronzérmet szerzett az ifi fiú nyolcpróba és az ifi lány hétpróba csapat! A verseny alatt újabb jó hírt kaptak a Hírös város atlétái.

2015. 09. 15., 14:16

Algyőn kezdte őszi versenyszezonját a KJC-KESI 17 diák és serdülő korú sportolója. A kecskeméti versenyzőkből 10-en éremmel a nyakukban tértek haza. A Kárpát-medence Bajnokságon szerb, horvát, ukrán és szlovák ellenfelekkel is meg kellett küzdeniük.

2015. 09. 14., 11:20

Kiemelkedő eredményeket atlétikában csak sokoldalú alapképzettséggel és egyre magasabb szintű és tartalmú gyakorlással lehet elérni.

2015. 09. 03., 11:56

Korsós Miklós és felesége, Szőke Tünde a kezdetek óta vezetik a Kecskeméti Sportiskola női kézilabda szakosztályát. Az interjút a heti szokásos szerdai edzés közben sikerült elkészítenem velük. Miközben lelkesen válaszolgattak a kérdéseimre fél szemmel végig a gyerekeket figyelték, akiket egy-egy jól irányzott instrukcióval láttak el a beszélgetés közben is.

2015. 07. 10., 12:21

2015. június 24-29. között Hollandiában, Alkmaar városban került megrendezésre a 49. Nemzetközi Gyermek Játékok program, amelyen 34 ország 76 városának több mint 1500 sportolója vett részt, közöttük a Kecskemét város fiatal sportolóiból álló delegáció.

2015. 05. 19., 13:31

Csaknem teljesen ifi csapattal vettünk részt Tatán, a Magyar Kupán. Dicséretes teljesítményt láthattunk Cseh Márktól, aki a döntőig sziporkázott, ám ott csak három percre futotta az erőből.

2015. 05. 18., 00:00

Hétvégén, május 16-17-én harmincadik alkalommal rendezték meg a Bácsvíz kupa nemzetközi úszóversenyt, melyen 43 egyesület 529 versenyzője lépett rajtkőre.

2015. 05. 11., 08:54

Hazai siker született a gyermek judosok országos versenyén, melyet a hévégén a Messzi István Sportcsarnokban rendeztek meg. A megszerzett érmek alapján az összesítésben a Kecskemét csapata végzett a nagykőrösi Kőrös Judo és a budapesti Judo SZK előtt.

2015. 05. 04., 00:00

Szombaton az ifik és a diák A-B-sek, vasárnap a gyerekek és a serdülők mérettették meg magukat az erős, külföldi csapatokat is felvonultató mezőnyben az UTE Jégcsarnokában megrendezett Budapest Kupán.

2015. 04. 08., 00:00

Még a húsvét előtt megrendezett serdülő és ifjúsági csapatbajnokságon, illetve serdülő és ifjúsági egyéni MOATSZ Kupán remekeltek fiataljaink.

2015. 03. 30., 09:05

Vasárnap, március 29-én Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vásárhelyi röplabda kupát (fiú röplabda gyermek felkészülési torna) rendezett. Tornán részt vettek a Kecskeméti Sportiskola korosztályos csapatai.

2015. 03. 16., 13:43

Felnőtt férfi KESI-Cegléd 8-9 Felnőtt női KESI-UVSE 10-12

2015. 03. 03., 13:53

A hétvégén az országos fiú bajnokságok fordulói Miskolcon folytatódtak.

2015. 02. 28., 07:24

Az UTE csarnokában rendezték az első hazai junior válogató versenyt. Cseh Márk magasan vette az akadályokat.

2015. 02. 28., 07:16

7-től 14 évesig minden korcsoport képviselte magát az első Crown-Kőrös kupán, melyet a nagykőrösi Kőrös Judo SE rendezett.

2015. 02. 22., 11:29

2015.02.21-én került megrendezésre a Kecskeméti Fürdőben a IV. Aranyhomok Kupa Úszóverseny I. fordulója.

2015. 02. 17., 14:17

A gyermek csapat a jóval szerényebb képességű, még a sportággal ismerkedő Vidám Vízilovak csapatával találkozott, és a papírforma szerinti könnyű győzelmet szerzett. A mérkőzésen az eddig kevesebb lehetőséget kapó kislányok is sokat tudtak játszani.

2015. 02. 17., 13:57

Csoportelsők lettünk a C-csoportban ahol mind a tizenkét mérkőzésünkből az összeset megnyertük, ezáltal a legjobb 8-ba kerültünk! A felsőházban az érmes helyek egyike a cél a bajnokság végére!

2015. 02. 17., 13:55

Vasárnap az Országos Gyerek, Serdülő és Ifi fiúcsapataink Leányfalun játszottak bajnoki mérkőzést.

2015. 02. 10., 14:30

2015 2015. Február 7. Szombat A Kecskeméti Sportiskola lány röplabda szakosztálya az idén is megrendezte a már évtizedes hagyománnyal rendelkező évnyitó versenyét.

2014. 12. 08., 10:31

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a, Dr. Dobai Gyula emlékére rendezett úszóverseny a Kecskeméti Fürdőben. A kétnapos rendezvényre 29 egyesület 372 versenyzője vett részt.

2014. 08. 29., 13:22

Piliscsabán, 146 induló között nyolc KJC-KESI-s judoka vette fel a harcot a bajnoki címekért.

2014. 07. 28., 17:13

A Gyermek korúak országos úszóbajnoksága július 23-26 között, Miskolcon került megrendezésre. 73 egyesület, 537 versenyzője lépett rajtkőre! A Kecskeméti Sportiskolát 1fő versenyző képviselte.

2014. 07. 21., 13:02

2014. május 31. és június 1-jén került megrendezésre a Kecskeméti Fürdőben, a BÁCSVÍZ Kecskeméti Vízmű Sport Club alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett BÁCSVÍZ Kupa Jubileumi Úszóverseny.

2014. 07. 21., 13:00

Hódmezővásárhely, 2014. július 5.

2014. 06. 23., 07:28

A Budapest Gran Prix inkább tanulságokkal szolgált a KJC-KESI judokáinak a sikerek mellett. Fogasy fej-fej melletti csatában győzte le a pakisztáni Sah Husseint, az aranypontban elért gyönyörű dobásával.

2014. 06. 18., 10:48

Az asztalitenisz szakosztály sikeres szezont zárt idén is, amelynek hagyomány szerűen egy baráti összejövetellel intettek búcsút. A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében az Eleven Közösségi Tér együttműködésével június 13-án pénteken rendezték meg az Évzáró Éjszakai Forgatagot.

2014. 06. 16., 06:56

Június 14-én, a lehető legrosszabb időpontban rendezték meg a juniorok diákolimpiáját, Tatán, az edzőtáborban. Az érettségik és a nemzetközi versenyek miatt csekélyke érdeklődés mutatkozott a verseny iránt. Röpke két óra alatt lezavarták a versenyt a négy szőnyegen.

2014. 05. 26., 13:06

Kiskunfélegyháza 2014. május 24. - A hétvégén tizenegyedik alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán, a Kuchinka Vilmos emlékversenyt.

2014. 05. 15., 13:40

Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér - Kesi I. csapata a 2013-2014-s bajnoki szezonban az Nemzeti Bajnokság (NB) –II. Dél- Keleti csoportjában indult. A tavalyi szezonban a 3. helyen végezett csapatunk, bronzérmet kaptak a végelszámolásnál.

2014. 04. 28., 07:33

A KJC-KESI judokája a romániai Pitestiben újabb aranyat kaszált és ezzel komoly lépést tett az E.B-i csapatba kerüléshez.

2014. 04. 24., 00:00

Idén 5. alkalommal tartották meg a Sportiskolák Országos Szövetségének gáláját, ahol az utánpótlásképző műhelyeket 2013-ban elért eredményeik alapján díjazták. A Kecskeméti Sportiskola bronzéremmel tért haza!

2014. 04. 07., 13:11

A hétvégén rendezték az Országos Gyermek Bajnokság (OGYB) elődöntőjének 2. fordulóját Budapesten. A Kecskeméti Sportiskola csapata hazai pályán játszó Vasassal, a Győrrel és a Miskolc együtteseivel került egy csoportba. A kvartettből az első kettő helyezett juthatott tovább az országos döntőbe. Az eseményről Csizmadia Szabolcs számol be.

2014. 04. 01., 13:17

2014.03.22-én került megrendezésre a III. Aranyhomok Kupa Nemzetközi Úszóverseny II. fordulója a Kecskeméti Fürdőben.

2014. 04. 01., 06:36

Idén U13-nak rendezték meg a Patrocínium kupát Kecskeméten. A "Pártfogói" tornán két csapatban voltak érdekeltek a Kecskeméti Sportiskola növendékei.

2014. 03. 24., 09:18

Március 8-9-án Szegeden került megrendezésre az ország egyik legnagyobb tornája szupermini, mini, és gyermek korosztályban, amely idén újabb csúcsot döntött: 137 induló csapat, 408 mérkőzés.

2014. 03. 10., 08:47

2014. március 8-9-én került megrendezésre az Országos asztalitenisz Diákolimpia döntő Budapesten.

2014. 03. 04., 13:08

A Budapesti Honvéd csarnokában rendezték meg a Serdülők Országos Diákolimpiáját. A KJC-KESI judosai hatan érkeztek a versenyre, négyen éremmel a nyakukban térhettek haza, ezenkívül egy pontszerző helyezésük is lett.

2014. 02. 24., 12:40

Szombaton rendezték meg Siklóson az ifjúsági Judo Magyar Bajnokságot. A KJC-KESI csapata hét judosával érkezett az eseményre. A hét indulónknak öt pontszerző helyet sikerült összeszednie: egy bronzérmet, három 5., és egy 7.helyezést. Az eseményről Nagysolymosi Tibor edző számol be.

2014. 02. 18., 09:22

Békéscsabán rendezték meg a szezon kupa döntőjét, ahol a legyőzhetetlennek hitt Kaposvár ellen léptek pályára a Hírös városiak, akik bravúros játékkal megnyerték a kupát! Nem kis büszkeséggel tölti el szívünket, mivel több egykori Kecskeméti Sportiskolás játékos is pályára lépett, köztük a legkiemelkedőbbet Török Roland nyújtotta, teljesítményével diadalt arattak a kék-fehére és a mérkőzés legjobbjának választották az ifjú feladót.

2014. 02. 12., 14:25

A múlt hétvégén rendezte meg a vízilabda szakosztályunk az I. Fürdő Kupát.

2014. 02. 12., 14:19

A tragikus körülmények közt elhunyt Nagysolymosi Tamás (1995-1994) emlékére 10. alkalommal megrendezett Dömper Kupát a házigazda KESI 2002-es csapata nyerte.

2014. 02. 12., 09:07

A hétvégén Bács-Kiskun Megyei asztalitenisz szövetség rendezésesben Kiskunhalason 2014. február 8-án újonc, serdülő és ifjúsági versenyt rendeztek. A Kesi-Spartacus versenyzői is indultak a rajta és szép sikereket értek el!

2014. 02. 12., 08:45

Február 15 és 16-án az ausztriai Oberwartba utazik a KJC és a KESI két judokája."Számukra felkészítő és egyben válogató is lesz a felnőtt Európa Kupára"-nyilatkozta az őket elkísérő Nagysolymosi edző. Polyák Krisztina betegsége miatt kihagyja a római E.K-át, helyette két hét múlva Varsóban lép tatamira.

2014. 02. 04., 13:23

Hódmezővásárhely 2014. február 1.

2014. 01. 29., 08:32

Január 25-én ifi ORV, 26-án felnőtt Magyar Kupa volt a kecskeméti judosok menüjében. Cseh Márk remekelt. Előbb az ifik között szerzett bronzot, majd a felnőttek versenyén ezüstöt. Farkas Évike is megszerezte első ifi érmét korosztályában. Harmadik lett. Holló Dani szépen menetelt, ő is harmadik lett.

2014. 01. 21., 10:29

A judosok érmekkel és edzőtovábbképzéssel kezdték az újévet Tatán. A válogatón három versenyzőnk fel tudta küzdeni magát a dobogóra, az edzői stáb valamennyi tagja tovább bővítették tudásokat a szakma elitjétől.

2013. 12. 12., 14:01

Kecskeméten első, de a szervezők reményei szerint nem utolsó alkalommal rendezik meg a Hírös Cup nemzetközi kézilabda tornát, amelyen négy nemzet ’96-’97-es születésű tehetségei mérik össze tudásukat. A háromnapos rendezvény minden összecsapása díjtalanul tekinthető meg a Messzi István Sportcsarnokban.

2013. 12. 11., 13:31

Az elmúlt hétvégén a KESI úszószakosztályának versenyzői Kiskunfélegyházán léptek rajtkőre a megyei bajnokságon.

2013. 11. 25., 08:31

Szekszárd adott otthont az idei ifjúsági O.B-nak. Az első éves ifik válogatóversenyén három döntőbejutást jelentő találkozót is elvesztettek a KJC-KESI judokái. A bronzmérkőzések jobban mentek. Minden érmes meccset fiataljaink nyertek.

2013. 11. 19., 07:21

A Magyar Kézilabda Szövetség (továbbiakban: MKSZ) Szakmai és Versenybizottsága 2013. augusztusában jóváhagyta a 2013/2014-es országos Gyermekbajnokság új rendszerű versenykiírását, melynek kialakításában neves szakemberek és utánpótlás edzők, az MKSZ Szakmai és Versenybizottsága, Verseny Albizottsága és gyermekkézilabda igazgatója működött közre.

2013. 11. 18., 10:15

Szombaton az Újpesti TE, megyeri úti Judo termében került sor a diák C korosztály országos bajnokságára. A Kecskeméti Sportiskolát ebben a korosztályban négy kis versenyző képviselte a 200 induló között. Kiss Endre és Nagysolymosi Tibor edző kísérték őket és az alábbi eredményekről számoltak be.

2013. 11. 14., 09:54

XXI.Markovics emlékverseny elnevezésű országos felkészülési tornát rendeztek 2013. november 9-10-én Szegeden.

2013. 10. 29., 07:15

Felnőtt viadalt rendeztek Horvátországban, ahol mind a KJC mind a KESI versenyzői tatamira léptek.

2013. 10. 21., 12:18

Kiválóan szerepeltek a KARC-KESI fiatal atlétái Magyarország gátfutó és ügyességi csapat magyar bajnokságán. A junior és serdülő korosztályban rendezett versenyen 5 fős csapatok versenyeznek és a legjobb négy eredmény átlaga alakítja ki a végső sorrendet. Az Ikarus pályán megrendezett két napos versenyen három bajnoki cím, hat ezüst érem és négy bronz érem került Kecskemétre, mellette még több csapat került a legjobb nyolc közé.

2013. 10. 21., 11:35

Az elmúlt két hétben dzsúdósaink sokat küzdöttek a tatamin. A versenynapok kemény kihívást jelentettek a KJC-KESI növendékeinek, akik nem üres kézzel tértek haza.

2013. 10. 08., 08:27

A Messzi István Sportcsarnokban rendezték meg a Nemzetközi Zsoldos Zsolt Emlékversenyt. Rengeteg indulóból több sportiskolás dzsúdós is a dobogóra küzdötte magát gyermek és diák kategóriában. Mucsi Maja és Cigány Lázár a döntőben sem talált legyőzőre, így szerezve meg az aranyérmet.

2013. 09. 30., 10:23

Múlt hét szombaton Paksra utaztak a kecskeméti judokák a Köztársaság Kupára. Vasárnap pedig ifjúsági és serdülő korú versenyzőink mutatták meg tudásukat. Többen is a dobogóra tudtak állni, sajnos hárman is alulmaradtak a döntőben.

2013. 09. 23., 08:42

Szarajevó adott otthont a cselgáncs junior Európa bajnokságnak idén szeptemberben, ahol négy magyar szerzett dobogós helyezést. Közöttük van egy kecskeméti judoka, Fogasy Gergő a 43 ország 416 versenyzőjét felvonultató versenyen lépethetett a dobogó 3. fokára.

2013. 09. 23., 07:58

Két napon át gyűrték egymást a serdülő korú atléták Budapesten az Ikarus korszerű atlétika pályáján. Magyarország Serdülő Többpróba Országos Bajnokságán új versenyszám változatokra kellett készülni. A KARC-KESI fiatal atlétái igazolták hiányzásukat a sportiskola évnyitójáról, hiszen három bajnoki érmet is szereztek.

2013. 09. 16., 10:33

Budapesten az elmúlt hétvégén a Honvéd Tüzér utcai pályája adott otthont Magyarország 2013. évi Felnőtt-Utánpótlás, Junior és Ifjúsági Többpróba magyar bajnokságának. A KARC-KESI atlétái évek óta a legjobbjai ennek a nagyon nehéz, sok munkát igénylő szakágnak.

2013. 09. 09., 08:46

Szegeden jártak szombaton a KESI-KJC judokái a Régiós Bajnokságon. A városi műjégpályán kialakított 6 küzdőfelületen zajlottak a küzdelmek az U10-es korosztállyal indítva egészen a serdülőkig, akiknek egyúttal az Euroliga sorozat egyik állomása is volt a verseny.

2013. 08. 26., 08:06

Bronzéremmel tértek haza a Kecskeméti Sportiskola fiú röplabdásai Kanadából a 47. Nemzetközi Gyermek Világjátékokról, folytatva a szép hagyományokat, hiszen így már 6. alkalommal állhattak a dobogó valamelyik fokára. Atlétáink is jól szerepeltek az idősebb korosztályban.

2013. 07. 24., 08:49

Hazaérkezett Rietiből Olaszországból a Junior Európa Bajnokságon szereplő nemzeti válogatott.

2013. 07. 04., 09:56

Hat KARC-KESI versenyző kapott meghívást a Nemzeti Junior Csapatba. Prágában szerdán Csehország, Szlovákia,Horvátország legjobbjai ellen szerepeltek. Versenyzőink jó helyezésekkel és egyéni csúcsokkal hálálták meg a bizalmat!

2013. 07. 02., 09:10

Kiválóan szerepeltek a KARC-KESI fiatal atlétái a hétvégén. Nyíregyházán a junior bajnokságon Gyenes Anna bajnoki címet szerzett súlylökésben. Makány Lili gerelyhajításban, Csermely Viktor távolugrásban lett második. Tamási Ottó 110 m gáton, Dániel Fanni és Mohácsi Soma 400 m gáton szerzett bronzérmet. Rajtuk kívül még 12 döntős helyezést gyűjtöttek be!

2013. 06. 25., 11:33

Két helyszínen hasítottak a KARC-KESI atlétái a hétvégén. Zalaegerszegen az Ifjúsági korosztályban Magyar Bajnokság zajlott. Sportolóink három érmet szereztek. Kiemelkedik Szeitz László, aki idén már negyedik alkalommal futotta meg az ifi VB kiküldetési szintjét és ezzel bajnoki címet szerzett Dömötör Balázs tanítványa.

2013. 05. 29., 11:10

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 286/2008. (VI.24.) KH. számú határozatában döntött a sportiskolai képzés beindításáról.

2013. 05. 27., 11:25

Az elmúlt hétvégén a KESI gyermek röplabdás lányai valóra váltották az álmot, Bajnokok lettek. Magabiztosan, bizonytalanság és kétség nélkül.

2013. 05. 27., 07:34

A főiskolás magyar bajnokság keretein belül meghívottként rajtolhattak a fiatal atléták sok versenyszámban. Az ok prózai. Junior Európa Bajnokság, Ifjúsági Világbajnokság, Európai Ifjúsági Olimpia lesz az évben.

2013. 05. 27., 07:01

Leány és fiú kézilabda tornát rendeztek Kecelen és a környéki városokban. A verseny színvonalát jelzi a 92 csapat, amely az ország minden sarkából érkezett, Szombathelytől Debrecenig, az ország neves csapatai, mint a FTC-PLER és Pick Szeged is megmérkőztek a több mint 1 200 sportoló részvételével lezajlott viadalon.

2013. 05. 27., 06:11

Budapesten az Ikarus modern műanyag pályája adott otthont Magyarország 2013. évi váltóbajnokságának. A kecskeméti atléták sikerrel vették az akadályokat, pedig sok hiányzót kellett pótolni kisebb sérülés, betegség miatt. 11 rajthoz álló csapatunk mindegyike a legjobb nyolc között végzett!

2013. 05. 23., 09:31

Az elmúlt hétvégén Kecskemétre utaztak az ország legjobb serdülőkorú fiú és leány röplabdásai, mivel városunkban rendezték meg az Országos Serdülő Bajnokság döntőjét. Az összecsapások a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában zajlottak. 6-6 csapat mérte össze erejét. Kecskemét város mezőnyében egyedüliként mindkét nemben képviseltette magát csapatával.

2013. 05. 15., 13:32

Ezen a hétvégén rendezték meg az Országos Újonc Csapatbajnokságot Budapesten, amin nagyon szép KESI siker született.

2013. 05. 08., 06:41

A hétvégén Budapesten a Vasas otthonában, a Folyondár utcai csarnokban rendezték meg a röplabdázók egyesületi országos mini, és szupermini korosztály döntőjét a fiúknál, 12-12 csapat részvételével. Az eseményről Nagy Péter vezetőedző számol be.

2013. 05. 06., 06:35

2013. április 13-án Budapesten, Rákospalotán tartották a röplabda Országos Gyermek Bajnokság elődöntőjét. Csoportunkba az első elődöntőnek megfelelően a KESI-n kívül a kaposvári, a nyíregyházi és a rákospalotai csapatok kerültek.

2013. 04. 27., 00:00

Az idén négy táborozási lehetőséggel várja az érdeklődőket a Kecskeméti Sportiskola. A részretekről a szórólapokon és a mellékelt tartalomban tájékozódhatnak! Labdás tábor Időtartam: 3 hét (június 17-21, június 24-28 (KESI-KEMPA kézilabda tábor) és július 1-5) Úszótábor Időtartam: 9 hét (június 17-21, június 24-28, július 1-5, július 8-12, július 15-19, július 22-26, június 29-augusztus 2, augusztus 5-9, augusztus 12-16) Asztalitenisz tábor Időtartam: 5 hét (július 22-26, július 29-augusztus 2, augusztus 5-9, augusztus 12-16, augusztus 19-23) Kosárlabda tábor Időtartam: 1 hét (július 22-26)

2013. 04. 08., 07:15

Múlt hétvégén három országos elődöntőt is rendeztek az Erima bajnokságban kecskeméti csapatok részvételével. Algyőn szoros meccseket játszott U13-as leány csapatunk, az egy korosztállyal fentebb szereplő 2000-es fiaink hősiesen küzdöttek Szegeden, ezalatt a fővárosban bravúr született.

2013. 04. 02., 09:44

Simon Lajos Emlékverseny 2013 - III. korcsoportos fiú röplabdatorna

2013. 04. 02., 06:52

Izgalmasan kezdődött kézilabdásainknak a tavaszi szünet. Két régió döntő és két országos elődöntő is megrendezésre került az ország különböző pontjain. Csütörtökön az U11-es fiúk Kecskeméten, szombaton az U12-es fiúk Szegeden küzdöttek a régió döntőben, míg az U14-es fiúk Nyíregyházára, U14-es lányok Budapestre utaztak, hogy "beverekedjék" magukat az országos döntőbe.

2013. 03. 25., 08:32

Októberben vette kezdetét a minibajnokság, amely U8 és U9 fiú kategóriában került megrendezésre. Célja, hogy kisebb korosztályú gyermekek is rendszeresen versenyezhessenek, minél több mérkőzés rutinnal gazdagodjanak. Ennek a bajnokság a legjobb formája, amit a jövőben bővíteni szándékoznak a szervezők. Az eredeti ötlet 5-5 csapattal volt megtervezve, de végül 3-3 csapattal rajtoltak a hírös városiak két csapatát is beleértve.

2013. 03. 13., 10:17

Múlt hét pénteken az U13-as lányok, szombaton az U14-es fiúk húztak cipőt a régió döntőn hazai környezetben, hogy bekerüljenek az országos elődöntőbe.

2013. 03. 11., 07:27

A hétvégén befejeződött az atléták fedett pályás idénye. A KARC-KESI fiataljai a serdülő többpróba téli dobó és hosszútávfutó bajnokságán szerepeltek. Legjobban Palkovics István szerepelt, aki a 13 éves fiúk mezőnyében végig a legjobbakkal lépést tartva szoros versenyben a 6. helyen végzett. A jól állt helyt a lányoknál Baltás Olga és Almási Nikolett is. Korponai Dalma a 13 éves gerelyhajításban jutott a döntőbe.

2013. 03. 06., 17:29

A Kecskeméti Sportiskola kiváló utánpótlás képző műhely több korosztályos válogatott játékossal a soraiban. Így kezdte Korsós Dorina, aki nem rég még a KESI színeiben versenyzett. Ma példaképével egy csapatban szerepel a hazai és nemzetközi mérkőzéseken.

2013. 03. 04., 14:27

A Duna parti város adott otthont a szezonnyitó regionális szintű Pajtás Kupának, ahol közel 300 judoka küzdött a tatamin. A KESI ifjoncai a kiváló viadalok során 8 arany, 4 ezüst, 3 bronz érem mellett több helyezést is elértek.

2013. 03. 04., 08:59

Az ország 5 megyéjéből 7 csapat érkezett vasárnap az Árpádvárosi Sportcsarnokba az I. KESI Kézilabda Kupára. A meghívásos tornán a 2002-ben és későbbi születésű ( U10 ) fiúk versengtek. A rendezvény célja az országos bajnokságra való felkészülés, amely következő fordulója a régió döntő, ahol az első három csapat jut tovább az országos elődöntőbe.

2013. 03. 04., 08:11

Az ifjúsági és a junior korosztály volt soron az atlétika Magyar bajnokságok rendszerében a hétvégén Budapesten a Syma csarnokban.

2013. 02. 28., 07:23

2013. február 16-án a Református Gimnáziumban megrendezésre került 4 mini és 3 szupermini csapat szereplésével a Farsang Kupa.

2013. 02. 27., 07:38

Már beszámoltunk az Erima bajnokság megye döntőkből továbbjutott csapatokról. Az U10-es fiú csapat Lajosmizsén küzdötte a régió döntőbe magát.

2013. 02. 26., 09:09

Múlt hétvégén befejeződtek a kézilabda gyermekbajnokság megye döntői. Sikeresen mind a leány, mind a fiú vonalon továbbjutottak a korosztályos csapataink. Ezen remek hírt tetézni tudja két csapat, akik már vasárnap az országos elődöntőbe küzdötték magukat Szegeden.

2013. 02. 20., 10:23

2013. február 2-án a KESI mini leány csapata részt vett Békéscsabán a Városi Sportcsarnokban megrendezett versenyen. A versenyt Buzássy Béla, a békéscsabai röplabdasport megalapítója tiszteletére rendezik. A versenyen zsinórlabda, szupermini és gyermek kategóriában is lehetett nevezni.

2013. 02. 13., 07:42

A Magyar Atlétika Szövetség Budapesten a Syma-csarnokban rendezte az év első fedett pályás országos bajnokságát a serdülők korosztályában, amelyen 50 versenyszámban 29 szakosztály versenyzői állhattak a dobogó legmagasabb fokán. Köztük a kecskeméti Bárkányi Dominika súlylökő.

2013. 02. 01., 08:33

A hétvégén Kunhegyesen rendeztek egy nemzetközi gyermek röplabda versenyt, ahol a KESI-Arany csapata a második, a KESi-Vásárhelyi gárdája pedig V. helyezést ért el.

2013. 01. 30., 07:47

Gödöllőn járt a serdülő röplabda leány csapatunk. A Vasas és a KRA brigádjai a hírös városiaknál nyugodtabban várhatták az országos középdöntő első fordulóját, mivel papíron a mieink voltak a legkevésbé veszélyesek a pontgyűjtés szempontjából. De a labda kerek, egy mérkőzésen bárki győzhet, főleg a kecskemétiek most hétvégi mérkőzésien, ahol izgalmas, nagyszerű játékkal legyőzte az egyik legnagyobb riválisát.

2013. 01. 30., 07:29

2013. január 20-án Kecskeméten tartották a röplabda Országos Gyermek Bajnokság első elődöntőjét. Az elődöntőbe jutott 12 csapatból 3 csoport került kialakításra. A versenyről a szakosztály vezetőedzője, Szappanos Tibor számol be.

2013. 01. 21., 13:09

A Kecskeméti Sportiskola asztaliteniszezői nagyszabású versennyel emlékeztek a sportág helyi ikonjára, Dr. Pataky Istvánra.

2013. 01. 17., 08:59

Az Erima gyermekbajnokságban januárban folytatódtak a fordulók több korosztályban is. Eddig továbbjutott a megye selejtezőből a 2003-as, 2002-es, 2001-es fiú csapat, ők februárban a megye döntőn harcolhatják ki a régió döntőbe jutást.

2013. 01. 09., 20:58

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a kecskeméti és a magyar röplabda ikonja, a kecskeméti röplabdázás megalapítója, a Kecskeméti Sportiskola fiú röplabda szaksoztályának vezetődezője, idősebb Dunszt Ferenc 73 éves korában, 2013. január 8-án hajnalban elhunyt.

2012. 12. 18., 08:02

A hírős városiak mindhárom korosztályban, U9-U10-U11, éremmel jöttek haza az idei Mizse kupáról.

2012. 12. 03., 13:13

A Kecskeméti Sportiskola U9-es fiú csapata a hétvégén meghívásos tornán vett részt, amelyen ragyogó csapat munkájának köszönhetően ezüst érmét és egy különdíjat is hazahozhatott.

2012. 12. 03., 12:07

A Piarista Iskola kezdeményezésével a nevéhez hűen, patrónusok által került megrendezésre az idei Patrocínium Kézilabda Kupa, amelyen a Kecskeméti Sportiskola is szép eredményeket értek el. Két arany érmet és egy ötödik helyezést zsebeltek be.

2012. 11. 29., 07:17

Október közepén kezdődött a bajnokság, amit a csapat már nagyon várt, hogy végre ne csak a sok edzés és edzés kövesse egymást, hanem élesben is kiderüljön, hol tart a csapat.

2012. 11. 27., 20:36

Múlt hétvégén megrendezésre került az U13-as Erima gyermekbajnokság megye döntője, ahol a házigazda Kecskemét mindkét csapata tovább jutott. Ráadásul a második számú csapat egy korosztállyal fiatalabb.

2012. 11. 26., 13:08

Nagy csaták, remek hangulat, szép eredmények. Néhány kiragadott gondolat, mely jellemzi a 2012-es szegedi Markovics kupán szereplő kecskeméti leány röplabda csapatok hétvégi teljesítményét. Már megszoktuk, mint szakemberek és mint szülők, hogy ezen s tornán hagyományosan eredményesen szerepelnek a korosztályos csapataink. Szerencsére ebben az éveben sem alakult ez másként.

2012. 11. 22., 10:36

106 fiú-lány csapat indult Magyarország egyik legnagyobb utánpótlás versenyén Szegeden a múlt hétvégén a Markovics emlékversenyen.

2012. 10. 20., 07:54

2012. október 20-án rendezzük Kecskemét Megyei Jogú Város "Rákóczi út - Vasútkert revitalizációja" című DAOP-5.1.2/C-09-21-2011-0001 azonosító számú projekt következő mini/soft projektjét. A mini/soft projekt neve: "Extrém sportok népszerűsítése - kerékpáros triál-show megszervezése és lebonyolítása".

2012. 10. 18., 15:51

2012. október 14-15-én, Budapesten versenyeztek a Kesi-Spartacus újonc korosztály leány és fiú tagjai. Az Országos Újonc Csapatbajnoksággal kezdődött a hétvégi versenysorozat. A leányok versenyére Dr. Ormai László a fiúk a BVSC asztalitenisz csarnokban álltak asztalhoz.

2012. 10. 16., 11:32

Villámtornát rendeztek október 13-án szombaton a fiú kézilabda U9-es korcsoportjának. A házigazda Kecskemét két csapattal állt ki a barátságos felkészülési tornára.

2012. 10. 07., 10:51

2012. szeptember 22-én, Szombathelyen versenyeztek a Kesi-Spartacus ifjúsági korosztály tagjai. A Vörsas Kupán az ifjúsági versenyzőket Balogh Erik, Tóth Áron, Szabó Levente, Varaga Roland képviselte. Az ország nyugati határszélen fekvő Szombathely hosszú évek óta rendezi az ifjúságiak és felnőttek számára ranglista versenyét.

2012. 09. 26., 07:43

2012. szeptember 15-16-án Nyírbátorban versenyeztek a Kesi-Spartacus újonc és serdülő korosztály tagjai. Mostanra több éves sikeres rendezésen vannak túl a Nyírbátori rendezők. A nagy távolság ellenére az ország szinte minden pontjáról és még a határon túlról is érkeznek versenyzők a megmérettetésre.

2012. 09. 19., 15:17

2012. szeptember 15-én szombat délután tartotta a Kecskeméti Sportiskola az immár hagyományosnak mondható tanévnyitó ünnepségét. Már ötödik alkalommal indul a tanév/bajnoki év a Kecskeméti Sportiskola ifjú sportolói és edzői számára.

2012. 09. 08., 06:20

A Kesi – Spartacus asztaliteniszezői a nyár folyamán 7 hetes felkészülésen vannak túl. Az edzéseket a Spartacus csarnokában végezték a fiatalok. A táborozáson szép számmal vettek részt az asztalitenisz után érdeklődők.

2012. 06. 19., 14:28

Egyre növekvő utánpótlásbázissal büszkélkedhetnek a Kecskeméti Sportiskola kézilabda-szakosztályánál. Vazul Zsolt honlapunknak elmondta, hogy a hírös városban nevelkedő fiataloknak van jövője helyben, ezért is csábító számukra, hogy itt folytassák karrierjüket.

2012. 06. 05., 11:05

A Kecskeméti Sportiskola 2001 – es és 2000 – es csapata 2012. június 2 – 3. között az Orosháza Cup nemzetközi kézilabda tornán III. helyezést ért el. Képek és eredmények a címre kattintva.

2012. 05. 23., 09:14

Május 25-28. között Kalocsán rendezik a nagyszabású Pünkösd Kupát az utánpótlás kézilabdázók számára. A Kecskeméti Sportiskola nyolc fiú és három leány csapattal utazik a tornára, melyre közel 120 együttes nevezett.

2012. 05. 21., 00:00

Az idén három táborozási lehetőséggel várja az érdeklődőket a Kecskeméti Sportiskola. A részretekről a szórólapokon és a mellékelt tartalomban tájékozódhatnak! Labdás tábor Időtartam: 3 hét (június 18-22, június 25-29 és július 2-6) Úszótábor Időtartam: 9 hét (június 18-22, június 25-29, július 2-6, július 9-13, július 16-20, július 23-27, június 30-augusztus 3, augusztus 6-10, augusztus 13-17) Asztalitenisz tábor Időtartam: 6 hét (július 16-20, július 23-27, június 30-augusztus 3, augusztus 6-10, augusztus 13-17, augusztus 21-24)

2012. 05. 20., 18:55

Szombaton nem csak a Messzi István Sportcsarnokban, hanem a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában is kézilabdáztak a KIDS Kupa keretein belül. A lányok harmadik korcsoportját a KESI nyerte, illete a fiúk ötödik korcsoportjában is a kecskemétiek állhattak a dobogó legfelső fokára. Eredmények és képek a címre kattintva.

2012. 05. 20., 08:46

A szombati napon a KIDS Kupában tovább folytatódtak a küzdelmek. A KESI IV. korcsoportos fiúi megnyerték a tornát, míg az V. korcsoportos lányok a dobogó második fokára állhattak. Eredmények és képek a címre kattintva.

2012. 05. 15., 10:48

A Kecskeméti Sportiskola U11 – es (2000 – es) csapata az Országos Kézilabda Gyermekbajnokságon 2012. május 5-6. Békésen, s 8. helyezést ért el.

2012. 05. 14., 07:48

A felnőttek és a juniorok sem tudtak győzni Tatabányán a kézilabda rájátszásban. Az ifjúsági csapat azonban magabiztos, nyolcgólos diadalt aratott a Tata otthonában a hétvégén.

2012. 05. 07., 18:27

Pénteken a pécsieket fogadták az ifi fiú kézilabdázók hazai környezetben. A találkozót a vendégek nyerték 9 góllal. Két nappal később a gyöngyösiek érkeztek Kecskemétre, a korábbi vereségért a junioroknak sikerült visszavágniuk.

2012. 04. 27., 12:22

A Kecskeméti Sportiskola Piarista Általános Iskolába járó III. korcsoportos kézilabdásai a megyei diákolimpiai döntőn első helyezést értek el és ezzel bejutottak az országos elődöntőbe.

2012. 04. 27., 00:42

A Kecskeméti Sportiskola 2000–es (U11) csapatának az U14 megyei serdülő bajnokság második fordulóján elért eredményei:

2012. 04. 24., 08:40

A '97-98-as fiú kézilabdások a KSI Kupán szerepeltek a hétvégén. A rangos tornán a dobogó második fokára állhattak a KESI-s srácok.

2012. 04. 20., 09:13

A hétvégén több korosztályban is pályára lépnek a Kecskeméti Sportiskola kézilabdázói.

2012. 04. 16., 05:40

Vasárnap a szegedi Etelka sori Sportcsarnok adott otthont az U10-es fiú kézilabdázók régió döntőjének. A Kecskeméti Sportiskola két csapattal is indult, melyek a harmadik és ötödik helyeket szerezték meg a hatcsapatos tornán. Részletek, eredmények a címre kattintva.

2012. 04. 16., 05:35

Vasárnap az U8-as szivacskézilabdázók számára rendeztek tornát az Árpádvárosi Sportcsarnokban. A rendezvényen a KESI és a Dabas is három-három csapatot állított ki.

2012. 04. 11., 07:15

Kedden a junior fiú junior kézilabdacsapat vereséget szenvedett a rájátszásban a Mezőkövesd ellen. A hazai környezet ellenére sem sikerült pontot, pontokat szerezni, az MKC nyerte az összecsapást 29-34-re.

2012. 04. 02., 07:47

A hétvégén Kecskeméten rendezték az U9-es fiú kézis palánták régió döntőjét. A hírös városiak számára jól sikerült a megmérettetés, hiszen a második helyen sikerült kiharcolniuk az országos elődöntőben való szereplést.

2012. 03. 31., 09:58

A Kecskeméti Sportiskola 'A' és 'B' csapata is részt vesz az április elsején, Kecskeméten rendezendő U12-es fiú régió döntőn. A hírös városi ifjú kézilabdázók az Árpádvárosi Sportcsarnokban vívhatják ki a továbbjutást. Részletes sorsolás a címre kattintva.

2012. 03. 26., 06:14

A hétvégén az U11-es korosztályi ifjú fiú tehetségei mutatkozhattak be régió döntőn Kecskeméten. A KESI kézisei jól helytálltak, s az 'A'-csapat a szegediek után kvalifikálta magát az országos elődöntőbe. Részletek a címre kattintva.

2012. 03. 26., 05:54

A felnőtt csapattal ellentétben az utánpótlás együtteseknek nem sikerült győzniük a hétvégén a Balaton-partiakkal szemben.

2012. 03. 18., 09:53

Szombaton az Árpádvárosi Sportcsarnok adott otthon az U14-es fiúk országos elődöntőjének. A Kecskeméti Sportiskola növendékei derekasan küzdöttek, de sajnos nem sikerült kiharcolniuk az országos fináléba való jutást.

2012. 03. 17., 17:29

Az Országos Serdülő Bajnokságban Törökszentmiklósra utazott a KESI együttese. A 18-12-es félidő után feljöttek a kecskemétiek, ám fordítani nem sikerült, így 29-24-re kikaptak.

2012. 03. 09., 13:50

Orosházán jártak szerdán az ifjúsági és junior együttesek a fiú kézilabdázóknál. A bajnoki pontvadászat meccsein mindkét együttes kikapott: az ifik 29-22-re, a juniorok 33-16-ra.

2012. 03. 05., 12:45

Vasárnap az U14-es kézilabdázó leányok régió döntőre utaztak Szekszárdra, hogy kiharcolják a továbbjutást az országos elődöntőbe. A KESI csapata sajnos egyik meccsét sem tudta megnyerni, így a hatodik helyen végeztek, számukra véget értek a megmérettetések.

2012. 03. 02., 08:12

A Lánchíd Utcai Általános Iskola negyedik osztályos tanulója, Juhász Petra nyerte az AZ-Land Kft. által felajánlott fényképezőgépet. Petra 1,5 éve jár kosarazni. Adamik Csilla edzőnél tanulja az alapokat.

2012. 02. 22., 17:38

Villámtornát nyertek a 2002-2003-ban született KESI-s fiú kézisek a hétvégén. Az Angolkisasszonyok Gimnáziumának tornatermében rendezett meccseken a KESI ‘A’ csapata nem talált legyőzőre, így magabiztosan nyerték a tornát.

2012. 02. 19., 16:30

Vasárnap délután a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnoka adott otthont az U14-es fiú kézilabdázók régió döntőjének. Az országos elődöntőbe két együttes kvalifikálta magát, a Pick Szeged ‘A’ és a Kecskeméti Sportiskola ‘A’ csapata. A finálé előtti állomás helyszíne még kérdéses, de a kecskemétiek szeretnék megszerezni a rendezés jogát.

2012. 02. 17., 12:04

Tudtad, hogy naponta 45.000 - 51.000 gondolat cikázik át a fejedben egy nap? Ez kb 150 és 300 szó/perc. A legtöbb ilyen gondolatod önmagadra irányul és sajnos a legtöbbjük negatív irányú ("Unatkozom", "Ezt jól elszúrtam"....)

2012. 02. 15., 07:07

Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csarnoka ad otthont február 19-én, vasárnap. Az U14-es korosztályban két hírös városi együttes is érdekelt, a Kecskeméti Sportiskola ‘A’ és ‘B’ együttesei mérettethetik meg magukat.

2012. 02. 09., 07:54

A téli hideg, szeles, csapadékos, fagyos környezet a legtöbb sportág esetében egybeesik az alapozó időszakkal, amikor az edzésmennyiségre, a kondíció fokozására helyeződik a hangsúly. Ebben az időszakban célszerű fokozott figyelmet szentelni az immunrendszer védelmének.

2012. 01. 16., 07:51

Ha egy ismert sportolónak kificamodik egy ízülete, vagy elszakad egy szalagja, abból biztos, hogy újsághír lesz, ám annak a sok ezer embernek az esetéről, aki hétvégén, szabadsága idején síelés, testépítés, vagy kerékpározás közben megsérül, néhány extrém kivételtől eltekintve szinte soha sem értesülünk.

2012. 01. 12., 13:19

Biztosan Neked is van a számítógépeden, a telefonodon olyan fotó, amely valahogy aktív életmódhoz köthető. Lehet rajta mérkőzés, edzés, futkározás a szabadban, a lényeg a mozgás és az öröm! Fontos továbbá, hogy a fotó valahogy köthető legyen a Kecskeméti Sportiskolához!

2012. 01. 04., 08:03

A Kecskeméti Sportiskola 2008 óta íródó történetének legizgalmasabb és egyben a legnagyobb kihívásokat sejtető éve lesz 2012.

2011. 12. 29., 11:02

A 2011-es év utolsó sportiskolás edző értekezleten egy rövid „helyzetjelentésre” kértük fel a megjelent szakembereket. Összegségében kijelenthetjük, hogy a Kecskeméti Sportiskola 2008 óta íródó történetében még nem volt ilyen eredményes szezonkezdet!

2011. 12. 21., 14:35

A szokásokat megtartva december 19-én a Kecskeméti Utánpótlás Vízilabdáért Alapítvány 2003. megtartotta a karácsonyi vacsorát.

2011. 12. 12., 09:11

A delmagyar.hu idén is megszervezi a Dobj egy plüssmacit a gyermekekért! jótékonysági akcióját, december 17-én szombaton, a Kecskeméti KSE-Körmend bajnoki férfi kosárlabda mérkőzésen.

2011. 12. 06., 10:01

2008-ban alapította Kecsekmét Önkormányzata a Kecskeméti Sportiskolát, mely azóta példaértékű eredményeket ért el különböző sportágakban, korosztályokban. A társasági adókból (TAO) felajánlható sporttámogatási pénzek főként az utánpótlást hívatottak segíteni, szerencsére a KESI pályázatai is eredményesnek bizonyultak, így jogosult az intézmény hat szakosztálya is pénzt befogadni. Az örömteli hír kapcsán Vazul Zsoltot, a KESI szakmai igazgatóját kérdezte a kesport.hu.

2011. 11. 29., 14:37

Folyamosan kapjuk a jó híreket a Kecskeméti Sportiskolás cselgáncsozók háza tájáról. A közelmúltban számoltunk be arról, hogy Polyák Krisztina Brazíliába utazik edzőtáborozni.

2011. 10. 21., 14:40

Örvendetes hírt tett közzé a Kecskeméti Sportiskola férfi vízilabda szakosztálya: a szerdai napon meghívták Sárközi Viktort a korosztályos vízilabda válogatottba.

2011. 10. 03., 19:29

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ennyien még nem voltak az új uszodában! Október első napján rendeztük a mostanra már hagyománnyá váló KeSi-s évnyitót, Kecskemét legújabb sportlétesítményében.

2011. 09. 26., 11:44

A Kecskeméti NKSE fiatal tehetsége, Korsós Dorina a nyáron a magyar bajnok és kupagyőztes Győri Audi ETO KC-hoz igazolt. A korosztályos válogatott játékos a Szekszárd elleni mérkőzésen mutatkozott be az élvonalbeli együttesben.

2011. 09. 26., 10:55

2011.10.01-én 10 órakor lesz a Kecskeméti Sportiskola évnyitója, a város legújabb sportlétesítményében, a napokban megnyílt uszodában.

2011. 09. 15., 11:55

A Kecskeméti Sportiskola igyekszik minden olyan kezdeményezés mellé odaállni, amely az "élhetőbb jövőt" szolgálja. Ebbe a kategóriába erősen belefér az Európai Autómentes Nap, amelyet Kecskemét Városa 2011. szeptember 22 -én a Kossuth téren rendez. Szeretnénk, ha Kecskemét apraja és nagyja leporolná a kerékpárját, rollerjét, lábbal hajtható gokartját, ha eddig nem tette meg, és velünk együtt kerekezne végig Kecskemét központján.

2011. 09. 07., 13:46

Szeptember az iskolakezdéstől hangos. Új órarend, új tanár/tanárnő, osztálytárs, esetleg padtárs (a rutinosabbak ezt már régen „lezsírozták”) és persze újra indulnak az edzések is a Kecskeméti Sportiskolában.

2011. 08. 18., 08:19

2011. augusztus 15-17-én, Budapesten rendezték meg 5 korosztályban, elsősorban Budapest és Pest környéki csapatok részvételével, a hagyományos augusztusi utánpótlás kupát.

2011. 08. 12., 11:43

Egy ezüst és egy bronzéremmel tértek haza a kecskeméti fiatalok a 45. alkalommal megrendezett Gyermek Világjátékok helyszínéről.

2011. 08. 07., 22:09

A Gyermek Világjátékok záró napján a Kecskeméti Sportiskola fiú röplabdásai maradtak még versenyben. Amennyiben a délelőtti szlovének elleni meccset hozzák, az aranyéremért küzdhettek volna.

2011. 08. 05., 18:32

A kecskeméti delegáció szerencsésen megérkezett a Skóciába. Az első két napot városnézéssel, a körülmények feltérképezésével és edzéssel töltötte. A srácok szemmel láthatóan élvezik a skóciai nyarat.

2011. 07. 30., 06:23

Krisztina egyedüli kecskemétiként került az EYOF csapatába és kiválóan teljesített a törökországi Trabzonban folyó Ifjúsági Európai Olimpiai Fesztiválon.

2011. 07. 08., 07:37

Jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, s ennek megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni a kormány - jelentette be Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának keddi ülésén.

2011. 06. 28., 18:35

Társasági-adókedvezményt kaphatnak az öt látvány-csapatsport valamelyikét támogató vállalkozások, valamint sportolók is választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást a parlament hétfői döntése alapján. A 2008-ban alapított Kecskeméti Sportiskolában három érintett sportág és hat szakosztály jövőjéről döntöttek a honatyák. Ezek a fiú/lány kézilabda, a fiú/lány kosárlabda és a fiú/lány vízilabda.

2011. 06. 23., 07:52

A III. korcsoportos fiú röplabda diákolimpia országos döntőjén szép sikert ért el a két kecskeméti csapat.

2011. 06. 19., 06:01

A Kecskeméti Sportiskola 7 fiú kézilabda csapattal, minden korosztályban (összesen:5), mintegy 80 fővel versenyzett a 3 napos Pünkösdi Kupán, Kalocsán.

2011. 05. 19., 15:36

A Kecskeméti Városi Asztalitenisz Szövetség a 2010-11-s bajnoki évad és a csapatbajnokság záró és egyben eredmény hirdetését tartotta 2011. május 15-én a Kecskeméti METRO horgásztónál.

2011. 05. 10., 15:32

A hétvégén rendezték meg a röplabda Országos Serdülő Bajnokság döntőjét Kaposváron, melyre a Kecskeméti Sportiskola fiú csapata is bejutott.

2011. 05. 01., 05:52

kecskemetse.hu - Más cégnévvel ugyan, de évek óta önzetlenül támogatja Kecskemét sportéletét Kádár László, a Kádár Környezetvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója. A Messzi István Sportcsarnokba kilátogató éles szemű szurkolók már biztosan felfedezték a KFT. jellegzetes, magyar nemzeti színekkel díszített logóját.

2011. 05. 01., 05:28

kecskemetse.hu - A közelmúltban egy kedves meghívásnak tettek eleget a KSE élsportolói és a KESI diákjai. A kecskeméti SOS Gyermekfalu nagyszabású rendezvényén ismerkedhettek meg az ott élő gyermekekkel. Az ünnepség apropója egy ajándék személyautó átadása volt, amelyet a 100 éves Chervrolet autógyár ajánlott fel.

2011. 04. 22., 11:15

Mint ismert, a Pajor Pálinka Kecskeméti KSE és a Kesport.hu közös gyermekrajz-versenyt hirdetett.

2011. 04. 11., 15:06

A végig szoros mérkőzésen nem a vízben lévők döntötték el meccset. Sajnos az utolsó negyedben olyan gólokat kaptunk, amiket nem az ellenfél dobott be a kapunkba.

2011. 04. 07., 17:37

Már a csoport beosztás is felháborodást váltott ki a csapatoknál, mivel a tavalyi döntő első három helyezettje , és az idén kiváló eredményeket elérő Szeged is egy csoportba került. Mind a négy csapatnak helye lenne az országos döntőn, de sajnos csak két bejutó lehet.

2011. 03. 23., 16:05

A Kecskeméti Sportiskola vezetőségének döntése értelmében a jövőben, egészen pontosan 2011. április 1-től, lehetőség nyílik a nevelési hozzájárulás banki átutaláson történő befizetésére!

2011. 03. 22., 17:08

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér és KEI-Spartacus fiú asztalitenisz utánpótlás asztalitenisz versenyzőinek hétvégi eredményei!

2011. 03. 21., 15:54

A megrendezett mérkőzés előtt azt hittem, hogy visszamentünk az időben minimum 30 évet, mert a játékosoknak a mai napon a csongrádi strandon havasesőben kellett játszani, ahol a külső hőmérséklet 1 Celsius fok volt.

2011. 03. 15., 15:56

Az első mérkőzésen a Debrecen serdülővel játszottunk olyan mérkőzést, amit megnehezített az elmúlt hetek betegségsorozata, illetve játékosaink családi programjai is.

2011. 03. 08., 14:33

A Kecskeméti Sportiskola mára a Kecskeméti Önkormányzat legnagyobb tömegbázissal és a legfiatalabb átlagéletkorral rendelkező „vállalkozása” lett.

2011. 02. 23., 17:15

Kiváló játékkal, nagy akarással és az ezüstérem megszerzésével, kiharcolta a továbbjutást az U14-es csapat!

2011. 02. 20., 08:08

A hétvégén megkezdődött a nagyüzem az atléták számára. Szombaton a Lánchíd-Darvas Kupa terematlétikai verseny megyei döntőjét rendezték a Bóbis Gyula sportcsarnokban, valamint a Lánchíd iskola csarnokában. A több száz résztvevővel lebonyolított viadalon a pontversenyt a hazai Széchenyivárosi Iskola tanulói nyerték.

2011. 01. 25., 00:00

Rangos fiú(mini korosztály) röplabda tornán vett részt a KESI csapata Dabroncon.

2010. 12. 29., 00:00

2010 utolsó 2 hónapja nagyon szép eredményeket hozott a Kecskeméti Sportiskola lány mini csapatának.

2010. 11. 29., 00:00

Magabiztos győzelmet arattunk, így továbbra is kiválóan szerepel a csapat. Igaz a következő 2 hazai mérkőzésünk nagyon fontos és nehéz lesz a végső bajnoki helyezés szempontjából, hiszen a két előttünk álló élcsapattal játszunk!

2010. 11. 18., 00:00

A mérkőzést végig a kezünkben tartottuk, folyamatosan 1-2 góllal vezettünk. Végül az utolsó 10 percben a feljavuló védekezésünknek és a jó kapus teljesítménynek köszönhetően, átrohantunk a Lajosmizse UKC-n.

2010. 10. 22., 00:00

Tegnap a Kecskeméti Sport fiú kézilabda csapata az Országos Serdülő Bajnokságban (OSB) fogadta az eddig veretlen, éllovas Dabast, akik a FTC csapatát is megverték 5 góllal. Ráadásul az átlag életkorúk is 1 évvel több mint a KESI csapatáé. Tehát bármilyen pontszerzés bravúrnak számított.

2010. 10. 20., 00:00

Az 1994. január 1-je után született fiú kézilabda csapatok bajnoki küzdelmébe a Kecskeméti Sportiskola a 1995. január 1. után született fiú csapatát nevezte be. Célkitűzésként a felsőházba jutást (a 1-4. hely) jelöltük meg.

2010. 08. 27., 00:00

Évről évre a kecskeméti leány röplabdások sátraival telik meg az izsáki Táncsics Mihály általános iskola udvara. A hagyományos röplabdás edzőtáborban ezúttal, hosszú évek kihagyása után ismét van felnőtt csapat, mely a Nemzeti Bajnokságban megméreti magát.